Régmúlt és ma

A családi vállalkozás alapítója Gróf József. Pályakezdése gimnáziumi tanulmányai után Otta Nándor Fogtechnikus Mesternél kezdődött. Sikeres segédvizsga után segédlevelet kapott. 1949-ben Budapesten kitűnő mestervizsga után átvette Mesterlevelét. Közben a háború alatt sem volt hűtlen a szakmához, a honvédségnél is a katonai fogászaton dolgozott,majd mint fogászati kereskedő betekintést nyert a fogtechnikai és fogorvosi eszközök, anyagok világába. Fogtechnikus segédként dolgozott több laborban, majd 1954.10.22-én megkezdte saját vállalkozását mint Gróf József Fogtechnikai Laboratóriuma címmel a Székesfehérvár pintér Károly utca 16. sz alatt.

1958-ban megvásárolta a Pintér Károly utca 14-ben működő Shreindorfer Ferencné fogtechnikai laboratóriumát özv. Czár Ferencnétől. A laboratórium itt működött tovább a feleségével és egy tanulóval. Szakmai ismereteit kiszélesítette hazai és külföldi kollégáival való konzultációkon keresztül. 1976-ban továbbra is a belvárosban maradva nagyobb laboratóriumot épített a Csók István utca 11. sz alatt a mai Megyeház utcában. Közben fia, Gróf Attila felnőtt és édesapja mellett tanult és dolgozott.1983 júniusában megkapta a fogtechnikus segédlevelét.

Gróf Attila édesapja hagyományait követve, együttműködött a hazai és külföldi kollégákkal. 1986.-ban sikeres mestervizsgát tett és még 1986.agusztusában megkezdte vállalkozását mint önálló fogtechnikus mester,édesapja mellett. Tovább képezte magát neves külföldi gyáraknál ahol kitűnő szakmai elismerésben részesült és bizonyítványt kapott.1988-ban édesapja nyugdíjba vonult. Elkezdte a szakmai oktatást, majd az általa képzett tanulókat,iskolai tanulmányaik végeztével alkalmazásába is vette. A létszámnövekedés valamint a technologiák modernizálódása lehetővé és egyben szükségessé is tette a korszerűsítést.

Az 1990-es évek vége felé az épületen belül folyamatosan bővült a labor, lépést tartva az éppen megjelenő legújabb technikák bevezetésével. A legmegfelelőbb eszközök anyagok kiválasztását majd beszerzését mindig alapos és hosszadalmas felkészülés előzte meg, nem félve az újabb kihívásoktól, tanulástól. Így kezdte el az országban az elsők között a korszakváltásnak is tekinthető cad-cam technológia alkalmazását is. 2005-ben beszerezte első precíz frézgépét mely a mai napig is gond nélkül üzemel és szünet nélkül gyártja a fogakat. Hamarosan szakmai elismerés kísérte felkészültségét. Így ez a géppark is folyamatosan bővült, négytengelyes gép után jött az öttengelyes a száraz megmunkálás után a nedves.

A különböző típusú gépek rendszereit a gyártók segítségével, tapasztalatai alapján összehangolta és ezzel egy egyedi gépparkot alakított ki. 2012-ben és 2014-ben két Európai Uniós pályázatot is elnyert. Az utóbbi években több alkalommal adott otthont a külföldi partner cégeknek akik megtisztelték látogatásukkal és szakmai előadás keretében tovább képezték kollégáit. A mára 16 fősre bővült labor dolgozói képesek nyomon követni a legújabb trendeket, kielégíteni a megrendelők különböző igényeit hazai és külföldi piacon is. A ma működő labor motorja a szakma szeretete, a kitartó munka és a megbízható üzleti partnerség eredménye.

GrófDental

Ha kérdése van keressen minket a következő elérhetőségeken.

További elérhetőség

Laborvezető: Gróf Attila

Ügyvezető: Grófné P. Kornélia
árak + szállítási információk

Tervező:

Díjaink

Copyright 2020 by grofdental.hu. All rights reserved.

Copyright 2020 by BoldThemes. All rights reserved.

Minden jog fenntartva Grofdental.hu